
Lelkinap a nagyböjti készület jegyében
Lelkinap a nagyböjti készület jegyében Szent József napján tartott nagyböjti lelkinapot a Szent László Katolikus Iskola, és erre az alkalomra

Lelkinap a nagyböjti készület jegyében Szent József napján tartott nagyböjti lelkinapot a Szent László Katolikus Iskola, és erre az alkalomra

Kazinczy szépkiejtési verseny „A nyelv nem az enyém, nem a tiéd, hanem az édes mienk.” A névadó, Kazinczy Ferenc gondolata

Fontos Sándor emléknap A Fontos Sándor emléknap alkalmából rendezett versenyeken iskolánk diákjai ismét aktívan és elhivatottan vettek részt. A szavalóversenyen

Top 4-ben az angolosaink! A 8. osztályos tanulók többfordulós angol nyelvi versenyen vettek részt a SZSZC Krúdy Gyula Technikum és

Népi ének Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy Kertmegi Ágnes, a 4.a osztály tanulója népi ének kategóriában kiemelt arany minősítést ért

Emlékező egyház a hittanversenyen Idén is iskolánk adott helyet a Karolina és egyházmegyei hittanverseny egyik területi fordulójának március 16-án. A

Szent Patrik nap Március 17-én, Szent Patrik nap alkalmából a harmadik évfolyam diákjai egy vidám, játékos közösségépítő órán vettek részt.

Hajagos Flóra Lilla Volt diákjaink történetei mindig büszkeséggel töltenek el bennünket. ❤️ Ezúttal Hajagos Flóra Lilla élménybeszámolóját osztjuk meg, aki

🥉 Bronzérem a labdarúgó Diákolimpián! ⚽ A tavalyi aranyérem után idén bronzéremmel zártuk a ruzsai labdarúgó Diákolimpiát. A csapat nagyszerűen

Március 15 Iskolánkban méltó módon megemlékeztünk a március 15-ei hősökről. Az ünnepi műsort az ötödik osztályos tanulók mutatták be az

📢 Támogassa iskolánkat adója 1%-ával! Kérjük, ajánlja fel személyi jövedelemadójának 1%-át a Szent László Apródjainak Oktatásáért Közhasznú Alapítvány javára. Adószám:

📚 Nyílt napok a leendő elsősök szüleinek! Szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket a Szent László Katolikus Általános Iskolába, ahol betekintést